Fejléc
FejlécÉp lélek - ép test
Szolgáltatások Kapcsolat A grafológia Névjegy Cégeink Referenciák Cikkek, szakvélemények Megfelelő írásminta Speciális képzések
SLÁGER RÁDIÓ, szombat reggeli Életmód Magazin
hallgatói kérdések, grafológus szakértői válaszok, 2007 első félévéből

Kérdés: Az aláírásból kideríthető, miért van az, hogy minden csaj elhagy, hallottam valami ilyesmiről?
Hakkel Hedvig grafológus szakértő válasza: Talán éppen azért, mert mindent elhisz amit hall? Ne hagyja kábítani magát! Az aláírás igen korlátozott grafikai anyag, így abban legfeljebb egy-két információ tükröződhet tulajdonosáról.
Minden ember egyéniség, és személységében igen összetett, bonyolult, és változatos működés jellemzi. Ilyen spec. Esetben, amire kérdése vonatkozik semmiképp sem elegendő egyetlen aláírás, sőt egyetlen kézírás sem annak megállapítására, hogy milyen okok állhatnak a háttérben. Még az sem biztos, hogy az okok kizárólag Önben kereshetők.
Több különböző időpontban készült kézírása alapján végzett vizsgálattal azonban személyiségének mélyreható, alapos elemzése révén hasznos információk birtokába kerülhet önnön működéséről, kapcsolati kötődéséről, kommunikációs jellemzőiről, valós igényeiről, melyek érdemben segíthetik a továbblépésben, önmaga fejlődésében, s ezen keresztül újabb párkapcsolata tartósabbá válásában.

Kérdés: Én soha nem hagytam margót, mostanában viszont azt veszem észre 1 hónapja kb., hogy jobb oldalon olyan 2 cm-esek a margóim, szerintetek ez jelent valamit? Zsozso
Szőllőssy-Csoma Enikő grafológus szakértő válasza: Kedves Zsozso! Ez a változás, nyilván jelzésértékű, ugyanakkor grafológus szakértőként korrekten, a viszonyítási alapok pontos ismerete hiányában nem pontosan válaszolható meg kérése.
A "jelent valamit" megfogalmazásra ismét kitérnék: igen, mindez jelez valamiről, de a már sokszor említetteknek megfelelően ismételten felhívom a Sláger Rádió hallgatóinak figyelmét: a grafológia nem alkalmazza az "egy jel-egy jelentés" - megfeleltetésű értelmezést!
Felmerülnek további kérdések kérdésével kapcsolatosan!
- Nem tudjuk, hogy milyen méretű lapon (A/4) mérte ezt a 2 cm-es jobb margót? Valóban mérte ezt?
- Nem tudjuk , mekkora oválokkal (középzónás kerek betűkkel) ír, azaz nincs adat arra nézve, mekkora Zsozso betűszélessége és betűmagassága, amelyhez viszonyíthatunk itt...
- Nincs jelzés, hogy milyen íráskörülmények között tapasztalta ezt, kb. egy hónapja...
- Nem tudjuk, van-e más adat, grafológiai paraméter, amely ugyanezt az értelmezési tartományt fedné le, amit úgymond alaphangon jelezhet a jobb margó méretének növekedése, azaz az interperszonális/emberi kapcsolatok terén jelentkező óvatosság fokozódását.
Kérdés tehát, hogy ezen jelenség mellett, milyenek "alakiság" tekintetében az oválok, a kezdő- és végvonalak, illetve milyen a kötésmódja, illetve milyen a többi margója, akkor könnyebben lehetne választ adni neki...
Összességében elképzelhető, hogy önállóság, illetve szociális kapcsolatépítés terén érettebbé, ezzel együtt megfontoltabbá vált Zsozsó - de ez a fentiek függvényében lehet pontosan értelmezhető, így válaszadásom nem lehet átfogó jellegű!

Kérdés.: Szép napot! Az a grafológiai problémám, hogy jobb kezes vagyok, de ha néz valaki írás közben, azt kérdi: Te balkezes vagy? Pedig látható, hogy nem. Ennyire hülyén fogom a tollat.
Hakkel Hedvig grafológus szakértő válasza: Vajon ez kérdés, vagy kijelentés?
Izgalmas témát vetett fel az SMS írója. Kérdés, hogy valóban az eszköztartás látványa váltja-e ki belőlük a kérdést, vagy maga a kézírás összhatása.
Ha utána gondolunk, maga az eszköztartás lehet különleges, de önmagában még nem indokolja a kérdést.
Az íráskép annál inkább:
- jobb kezesek írását a bal, míg a balkezesekét a jobb agyfélteke vezérli, s ennek megfelelő mozgásirányok képeződnek le a papíron - agyfélteke dominancia
- rejtett balkezesség
- átszoktatott balkezesség
Ezek együttese mind eredményezheti a bal irány preferálását, illetve a sajátos betűképzést jobb kezes írás mellett.

Kérdés: 38 éves vagyok 30 éves koromig nagyon gyerekes volt az írásom. 8 éve maghalt az édesapám, azóta máshogy írok, hasonlóan az ő írásához. Miért lehet? Köszönöm Angie
Szőllőssy-Csoma Enikő grafológus szakértő válasza: Érdekes kérdést tett fel az SMS írója, s sajnos, ilyen szuk információs háttérrel nehéz számára pontos választ adni.
Az általa írtak szerint 30 éves korában változott írásképe, s ez kb. egybeesett édesapja halálával.
A miértek hátterében több ok állhat:
- lehet, hogy 30 éves korára személyiségfejlődésében elért egy fejlettebb szakaszhoz (ez gyakori)
- lehet, hogy ez az életkor egybeesett valamilyen tanulmányi, vagy munkahelyi változással is - pl. befejezhetett egy iskolát. Ez általában nem látványos, azaz egyik napról a másikra megjelenő írásváltozással jár, gondolom, esetében sem így volt érzékelhető a változás, hanem folyamatában.
- a kérdésében meg is fogalmazott tény, miszerint édesapja halála is erre az időre esett, jelenthet életkörülmény-változást, ezáltal előidézhet írásváltozást is. Egyfelől az ezzel járó érzelmi változások, a gyász megélése, a szeretet-kapcsolat átértékelése önmagában is hozhat írásképváltozást. Az azonban, hogy írása egyre inkább hasonlatos édesapja írásához, így, távolról kissé misztikusnak, érzelmi túlfűtöttséget hordozónak tűnhet. Alapos, összehasonlító vizsgálat adhatna erre korrekt választ.
Az a jelzés azonban tehát, hogy 30 éves korában, édesapja elvesztését követően, a korábbi -önmaga által- gyerekesnek ítélt írásképe változott - mindenképpen egy személyiségbéli érettséget, egy felnőtté válást, illetve valamiféle élethelyzet- és érzelmi helyzet változást feltételez, azaz ezen tények jelölhetők meg háttér-okként.

Kérdés: Tisztelt Sláger Rádió! Az lenne a kérdésem a szakértőkhöz, hogy én nem betűket, hanem szavakat cserélek fel, csak időnként és csak felsorolásnál. Köszönöm a választ.
Hakkel Hedvig grafológus szakértő válasza: Ebben a megfogalmazásban nem könnyen értelmezhető az SMS küldő problémája, különösen azon része, hogy csak felsorolásnál cserél fel szavakat. Itt ennek csak összetett szavak esetében lehetne jelentősége. Jó lenne tudni azt is, hogy mit ért szócsere alatt. A hasonló hangzású, ejtésű szavak felcserélését, tévesztését, vagy más nyelvtanilag helytelen megfogalmazást, ragozást.
A kevés információ alapján feltételezem, hogy nem valamely dys-probléma okozza nála ezt a cserét. Sokkal inkább valószínűsíthető a háttérben az SMS küldő
- gyors, lendületes, s emiatt gyengébb kontrollal kísért gondolkodása,
- v. szótalálása pontosságának akadályozottsága, mely utólagos pontosítást, módosítást eredményez, melynek nyomán a megfelelő kifejezés csak a már kimondottat követően jut eszébe
- túlzott szellemi leterheltsége, szórt figyelme,
Nem zárható ki azonban, vmely idegen nyelv gyakori - napi szintű - használata, mely a különböző nyelvek váltogatása révén idézhet elő rossz ragozási, nyelvtani megoldásokat, illetve a szavak felcserélését.

Kérdés: A t betut csak szó elején húzom át, szó közben soha, miért lehet ez?
Szőllőssy-Csoma Enikő grafológus szakértő válasza: "t-betűk", "t-áthúzások"- íme egy klasszikus a grafológiából!
Ilyen megközelítésben ritkán kerül elő ez a téma, de nézzük, mi mindenre utalhat:
- ismételem magam, korábbi adásokhoz képest, miszerint is kevés a kérdésben megfogalmazott információ:
- vajon mióta, és milyen terjedelmu kézírásos anyagban fordul ez elő a kérdezőnél? S ahol alkalmazza, ott milyen megjelenési móddal? (erős nyomatékkal, vagy csak éppen jelezve? Hosszan, vagy röviden? Szimmetrikusan, vagy balra, jobbra csúsztatva? Milyen magasságban, milyen formai kivitelezéssel jeleníti meg?)
A t áthúzás sokféle információt jelölhet a grafológus számára:
Utalhat a munkavégzési képességek közül a következetességre, precizitásra, a vezetői motiváltságra, avagy a vezetettségi igényre- ezek jelenhetnek itt meg, mint klasszikus grafológiai ismeretanyag-béli információk- amelyekről már nem csupán a grafológusok tudhatnak.
A szociális síkon vizsgálva ennek (t-áthúzás) szerepét, jelzést ad ennek megléte, milyensége (hossza, alakja, nyomatéka, iránya, szimmetrikussága, magassága) az író személy alkalmazkodására, avagy dominanciájára, makacsságára,- természetesen más grafológiai írásjellemzők megléte, "milyensége" mellett, azok függvényében.
Jelen esetben, az SMS író tapasztalatai alapján, a kevés helyen realizált t-áthúzásról (a már említett sok szorosan ide tartozó t-áthúzás jellemző hiányában) nem lehet pontos, korrekt, csak félszavas/valószínusítő kategóriájú választ adni: talán kevésbé következetes munkavégzési képességek, és nem feszes precizitás, valamint kevésbé jó monotóniaturés jellemzi Önt/ őt. Ugyanakkor erőteljes haladási igény, lendület is állhat ezen kivitelezési technika hátterében.
A többi vonatkozásban nem lenne korrekt a válaszadásom, így ezen területekről hiba lenne csupán ennyi- ráadásul nem írásminta-formátumú, hanem telefonos/SMS- információ birtokában nyilatkoznom.

Kérdés: Most tört el a csuklóm, én nagyon sokat írok kézzel, hogyan tanulhatok meg a leggyorsabban a másik kezemmel írni? Van erre valami technika, vagy szenvedjek a ballal? Ildi
Hakkel Hedvig grafológus szakértő válasza: Mindenek előtt jobbulást, és mielőbbi gyógyulást kívánok! Ne legyen türelmetlen! Gondoljon arra, mennyi időbe került megtanulnia írni, s előbb- utóbb az íráshoz használt keze is rendbe fog jönni. Addig is időtöltésnek sem rossz, ha a másik kezével is gyakorol. Mivel a betűket már nem kell újra megtanulnia, csak a jól koordinált írásmozgást kell begyakorolnia.
Nem áltatom, mert tény, hogy ez hosszabb időt vesz igénybe, talán a keze is meggyógyul addigra, mire jó szintű írásrutinra tesz szert a másik kezével is. Mégis bátorítom, hogy gyakoroljon!
Napi 15 perc rendszeres gyakorlással jó ütemben lehet haladni. Ha elfáradna, vagy türelmetlenné válna, gondoljon a dolog pozitív oldalára, vagyis arra, hogy mit nyer, ha kitartó: - ezzel a gyakorlással a másik agyféltekéjét is intenzíven megmozgatja, aktív munkára fogja.
- azok a személyek akik mindkét agyféltekéjüket aktívan használják, nagyobb agyi kapacitásra tesznek szert, jobban tudnak koncentrálni,
- további előnyként említhetem a jegyzetelési kapacitás érdemi növekedését, hiszen íráshoz használt kezének fáradásával a későbbiekben bármikor átveheti a másik kezébe az íróeszközt, s tovább jegyzetelhet.

Kérdés: Külön írok írott betűkkel. Ezt szoktam meg. Miért lehet?
Szőllőssy-Csoma Enikő grafológus szakértő válasza: Őszintén szólva, olyan furán és ritmusosan hangzott ez a kérdésfeltevés, hogy először magam is azt gondoltam, ez egy nagyon különleges íráskép lehet!
Értelmezve azonban a kérdést, a grafológia szaknyelve úgy definiálná ezt az írásképet, hogy "kötetlen írás", azaz a folyóírás kivitelezése közben, a kézírás készítője a betűket összekötő vonalak írását elhagyja, s csupán a betűket, a betűelemeket (esetlegesen a végvonalak redukálásával) írja.
A "kötetlenség", mint fogalom, többféle jelzést hordoz az íráselemzők számára, azaz többféle értelmezési tartományt fed le - hasonlóan más grafológiai paraméterekhez.
A személyiség működésére vonatkoztatva,
I. a mentális, azaz a gondolkodási jellemzők terén, a következőkre utalhat a kötetlen íráskép:
- analizáló, elemző gondolkodásmód
- részletekre fókuszáló figyelem
- logikai menet meg-megszakítása - esetleg indokolatlanul is
- gondolkodási tempó mérséklődése
- azaz lendületvesztés megjelenése

II. szociális síkon, azaz a közösségi élet, az emberi kapcsolatok gondolatkörében:
- interperszonális (emberi,közösségi) kapcsolatokban jelentkező óvatosság, akadályozottság
- alkalmazkodási nehézségek
- kevésbé jó empátia
- kommunikációs hatékonyság mérsékelt szintje
Nyilván, ezek csak felvillanó jelzések, nem biztos, hogy együttesen jellemzik Önt, de a "miért lehet?" kérdésére találhatott közöttük választ...

Kérdés: Sziasztok, csak annyit a kétkezes íráshoz, hogy jó pár éve eltört a jobb kezem és pár nap alatt sikerült megtanulnom ballal írni, de emiatt a beszédközpontom zavarodott össze, elkezdtem dadogni, és még most is előjön néha, szóval mindenki jól fontolja meg, ennek 9 éve. Üdv Lóránd.
Hakkel Hedvig grafológus szakértő válasza: Elgondolkodtató a SMS író felvetése, miszerint beszédhibáját a balkézzel gyakorolt írástanulásához köti. Annál is inkább érdekes amit felvet, mert csúcs teljesítménynek minősíthetjük a két nap alatt történő írásmozgás begyakorlását a nem író - jelen esetben - bal kezével.
Amennyiben ez a csúcs teljesítmény idézte elő a beszéde akadályozottságát, akkor méltán feltételezhetjük, hogy minden hasonlóan kiemelkedő teljesítmény, hasonló kommunikációs problémákat válthat ki. Tény, hogy a két tevékenységet - írást és beszédet - vezérlő agyi központok nagyon közel vannak egymáshoz, ám ilyen egyértelmű összefüggést nem jegyez a szakirodalom. Az említett állítás akkor állhatja meg a helyét, ha kizárható a véletlen egybeesés lehetősége a két esemény között. Ezt akkor tehetjük meg, ha további információk is rendelkezésünkre állnak.
A kilenc évvel korábbi megjelölés, és nemének ismerete önmagában kevés támpontot ad.
Pl.: - hogy hány éves volt kilenc évvel ezelőtt?
A dadogás a szakirodalom szerint ugyanis a népesség 1%-át érinti, főleg a férfiakat. Általában a kommunikáció zavaraként, s nem beszédhibaként említik, 2-7 éves kor között jelenik meg.
- gyermekkori dadogásról, vagy felnőttkoriról van-e szó?
- dadogott-e korábban? Lehet-e visszatérő dadogásról szó esetében?
- történt vele az idő tájt más fontos életesemény is?
- esetleg olyan, mely szintén kiválthatta a kommunikációs zavart.
Említi, hogy még most is előjön néha a dadogása. Vélhetően kellemetlen élményként éli meg. Ha így van, és valóban zavarja ez a probléma, azt javaslom forduljon szakemberhez vele, akivel a kiváltó ok beazonosítását követően közösen találhatnak megoldást ennek legyőzésére.
Az adott problémával a háttér okok tekintetében pszichológus szakember, míg a kiküszöbölésében logopédus lehet segítségére.

Kérdés: Sziasztok, nekem nincs megrögzült aláírásom, vagyis mindig máshogy sikerül. Lassan 18 éves leszek és nagyon gyerekes az aláírásom. Egyébként nem mondanám magam gyerekesnek, hiszen férjhez mentem, erről így tudsz mondani valamit? Printyüke
Szőllőssy-Csoma Enikő grafológus szakértő válasza: Kedves Printyüke!
A "mindig más az aláírásom" állapotának több oka lehet:
- ha valaki nagyon kreatív, nehezen bírja a kötöttségeket és a monotóniát
- ha az író személy gyakorta más-más érzelmi, aktuális pszichés státuszt él meg
- ha befolyásolható, terelhető ember, azaz
- ha valaki még nem kiforrott egyéniség
Nem szeretném megbántani, de mind életkora, mind "beceneve", mind a leírtak arra nézve adnak információt, hogy Ön még fejlődésben, érésben lévő személyiség... Azaz még nem a teljesen kiforrott személyiség állapotát érte el eddigi 18 éve alatt...