Anyák
Lapja
Grafológiai alapiskola
A kötésmódok
A grafológiában kötésmódnak nevezzük azt a vonalvezetést,
amellyel betűket, ill. betűelemeket összekötünk. Ha első hallásra
nehezen érhetőnek tűnik mindez, a mellékelt ábrák megfigyelésével
a Kedves Olvasó aggodalma hamar szertefoszlik! Ugyanakkor a kézíráselemzés
létjogosultságát mi sem bizonyítja látványosabban, mint hogy az
iskolában mindannyian (egy-egy korosztály tagjai) ugyanazt a kötésmódot
tanultuk, s mégis, igen sokféleképpen kötjük betűinket!
A grafológusok négy kötésmód típust különítenek el, s egy ötödiket
is jelölnek (vegyes néven) amelyik az előző négy kombinációjából
áll.
Az árkádos kötésmód nevéhez hűen az árkádos, íves vonalvezetéssel
papírra vetett betűk esetében látható. A legjobb példa a "mama"
szó a kötésmódok illusztrálására, így itt, az 1. Sz. ábrán látható
e szó árkádos kötésmódú megjelenítése. Az így író ember - aki tehát
kevésbé vagy egyáltalán nem szakad el a tanult formáktól az írás
során - általában (tehát ha más grafológiai jellemző is megerősíti)
zárkózott személy, aki ragaszkodik a megszokásokhoz, s ezáltal kevésbé
kedveli az új dolgokat. Ugyanakkor hagyománytisztelő, s fejlett
szépérzékkel rendelkező lehet.
A 2. Sz ábrán a girlandos kötésmód képe látható. Ez esetben pl az
"n", "m" betűk éppen a tanult vonalvezetéssel
ellentétesen formálódnak, tehát "u" betűvé" alakulnak
át. Az így író személy általában nyitott, segítőkész, általában
fogékony az újításokra.
A harmadik típus a szöges kötésmód (3. ábra). Ilyenkor indokolatlan
irányváltások miatt szögek formálódnak a betűírás közben. Azon emberek,
akik írásában sok ilyen szög található olyan helyeken, ahol nem
így tanultuk a betűformálást, elég "harcosak", nagy akaraterővel
rendelkeznek, esetenként makacsnak is nevezhetők.
A negyedik típus az ún. fonalas kötésmód (4. ábra). Ilyenkor a betű
leírása során a vonalvezetés olyan lesz, mint egy hanyagul ledobott
cérna. E mögött a jó diplomáciai érzékű, esetleg túlságosan "lavírozó",
nem egyenes emberek rejtőznek.
A következő részben az írás kötöttségéről írunk.
|