"Madarat tolláról, embert barátjáról" tartja a mondás, ám ebben az esetben helyesebb lenne a "gyermeket - szüleiről" párosítás alkalmazása, hiszen minden gyermekben visszaköszönnek szülei tulajdonságai, képességei, reakciói, vágyai és gesztusai, ha nem is pontosan ugyanolyan mértékben. Ezen megnyilvánulások egy része természetesen öröklötten jelenik meg, más részük azonban a szülők kimondott, vagy ki nem mondott reakcióinak beépülése a gyermek viselkedésébe. Elgondolkodtak-e már azon, hogyan lehetséges, hogy a szülők törekvése ellenére a kisgyermek éppúgy fél az állatoktól, vagy - bár még nem kóstolta - éppúgy nem szereti a tökfőzeléket, mint anyukája, vagy apukája.

Az önismeret szerepe a gyermeknevelésben.
Szinte minden helyzetben tudattalanul, akaratlanul is saját véleményünket, érzéseinket közvetítjük gyermekünk felé, függetlenül kimondott szavainktól. Az esetleges nem kívánt hatások kivédéséhez, a kitűzött nevelési cél eléréséhez ezért fontos tisztában lenni önmagunkkal, s egyben azon képpel is, melyet összességében magunkról sugárzunk külső környezetünk felé.

Hogyan ismerhetjük meg önmagunkat?
Ebben segítségünkre lehet, ha megkérdezzük szüleink, barátaink, munkatársaink, gyermekünk véleményét. Listát készíthetünk visszajelzéseikből, személyünk esetében általuk jellemzőnek tartott tulajdonságainkból. Az így kapott információk segíthetnek a kiküszöbölni kívánt megnyilvánulások tudatosabb kontrollálásában, finomításában. Objektív értékelésük azonban korántsem könnyű feladat. Elfogultságunk, érzékenységünk, érintettségünk révén ugyanis mindannyian hajlunk tompítani, megmagyarázni, vagy hárítani a rólunk visszaérkező esetleges vélt, vagy valós negatív kritikákat, észrevételeket. Ám azok, ha egyszer megtaláltak bennünket, már nehezen eresztenek. Elgondolkodtatnak, kíváncsivá tesznek bennünket: Tényleg ilyen vagyok? Ha igen, akkor mégis miért? Kitől örököltem, vettem át ezt a viselkedést? A gyermekem is ilyen lesz?

Önmagunk megismerése részben önmegfigyelés, részben a külső visszajelzések értékelése alapján történhet. A már kifejtett szubjektivitás okán azonban ezen információk pontos értékelése, elfogadása kevésbé biztosított, mivel nagymértékben függ önismeretünk szintjétől, a visszajelző személlyel kialakított kapcsolatunktól, továbbá attól, hogy önmagunkra nézve kellemes, előnyös, vagy éppen nem szívesen hallott információtartalmat hordoznak-e. Szerencsés tehát, ha keresünk valamilyen külső kontroll lehetőséget olyan valaki személyében, aki nem ismer minket, s nem kötődik hozzánk, például egy - bizalmunkat élvező - külső szakember visszajelzésében, vagy valamely elfogadott, s kellően objektív módszerben.

Grafológia, mint önismereti módszer
A grafológia tudománya már évezredek óta vizsgálja, kutatja az emberi viselkedés, a különböző megnyilvánulások, például: kommunikáció, gondolkodás, illetve érzelmek kézírásban történő megjelenését, tükröződését. A pszichológia segédtudományaként pusztán a kézírásból képes feltárni készítőjének működésmódját, motivációit, jellemző viselkedését. Mindezt öt nagy személyiségterületet átfogva teszi: gondolkodásmód, terhelhetőség, munkavégzés, emberi kapcsolatok, érzelmi működésmód.
A grafológia mára már önálló szakmává nőtte ki magát, melynek előnyei vizsgálati módszerként figyelemre méltóak:

nem becsapható vizsgálati mód,
nem igényli a vizsgálandó személy jelenlétét,
s akár egyetlen kézzel írt oldal alapján is széleskörű, mélyreható vizsgálati eredményekre képes.

Ennek révén tehát újabb lehetőség kínálkozik számunkra önmagunk alaposabb, pontosabb megismerésére, s általa szülői szerepünk, gyermekünkkel való kapcsolatunk eredményesebb megvalósítására.

Szülő és gyermeke kézírása
Visszatérve a szülő és gyermek kapcsolatára grafológiai oldalról elmondható, hogy minél inkább átveszi a gyermek szülei viselkedésének jellegzetességeit, írásában is annál több szüleiéhez hasonló írássajátosság, betűforma köszön vissza. Ezek összességének megfejtése, vagyis annak feltárása, hogy a megjelenő írásjegy kombinációk vajon a kívánt, vagy éppen elkerülendő tulajdonságok beépülését tükrözik-e grafológus feladata. Önmagukban a hasonló jegyek ennek irányát még nem árulják el.
Szülői hatékonyságunk, gyermekünkkel való kapcsolatunk eredményességének fokozása érdekében tehát, a megismerés folyamatát első lépésben önmagunk megismerésével célszerű kezdenünk. Már ennek elmélyítése során számos felmerülő problémára kaphatunk választ, többek között gyermekünk viselkedésével kapcsolatban is. Az önmegismerés egyik legnagyobb haszna éppen abban rejlik, hogy rájövünk, hogyan hatnak saját reakcióink, viselkedési formáink a másik emberre. Már ez a felismerés is toleránsabbá, megértőbbé tesz bennünket, s feltétlen továbbfejlődésre ösztönöz.