A két fogalom megkülönböztetése fontos a grafológiában, hiszen az előbbi magában foglalja az utóbbit. A betűk kiterjedése, mérete - ezen belül is a középbetűk mérete - a grafológiában mint alap jellemző van számon tartva, hiszen az írásváltozók döntő része a középbetűk átlagméretének viszonylatában kerül értelmezésre. A betűk kiterjedésének megfelelően kerül megítélésre például a zónák, a betűszárak, a szavak, sorok, vagy a margók mérete. Ezen szempontból vagyis a betűk kiterjedése szerint három csoportra oszthatjuk a kézírásokat: kicsi, közepes, vagy nagy kiterjedésű betűkből álló írások. Az egyes csoportok- méretük függvényében - az írás készítőjének térigényéről, önbizalmáról, és én-megmutatási vágyáról adnak számot. Ennek értelmében általában elmondható, hogy minél nagyobb egy kézírásban a betűk mérete, írója annál nagyobb térigénnyel bír, önbizalma annál stabilabb, s én- megmutatási vágya annál erőteljesebb.
A kiterjedés összességén belül ugyanakkor külön választjuk, s egyenként is vizsgáljuk a betűk nagyságát és szélességét. A betűk nagysága mint függőleges irányú kiterjedés többek között az író személy törekvéseiről, ambícióiról, önérzetéről tájékoztathatja a hozzáértőt. (A megítélés itt is egyenesen arányos a mérettel.) A nagy betűkkel író emberekről általában elmondható, hogy erős belső törekvések, ambíciók hajtják őket céljaik felé. Büszkék elért eredményeikre, s önérzetesek, ha kritizálják őket.
A betűk szélessége, mint vízszintes kiterjedés egyebek mellett az író személy oldódási képességéről, kényelemszeretetéről, én-érzetéről adhat információkat. Ennek alapján általában elmondható, hogy minél szűkebb betűkkel ír valaki, viselkedésében annál kontrolláltabb, fegyelmezettebb, merevebb lehet, míg a széles betűk oldottságról, kényelmességről, szélsőséges esetben lustaságról is informálhatják a hozzáértőt.